Ezt a rovatot folyamatosan frissítem majd, aktuális és korábbi "gyűjtésekkel". Többnyire szerzőnként lesznek a bejegyzések, ha adott műből szeretnétek idézetet, használjátok az oldal keresőjét, hátha. Lesznek nem kifejezeten komoly és elgondolkodtató, mint inkább vicces szövegrészek is, esetleg csak egy-egy kifejezés - minden, ami tetszett.

Állattemető

...-nek, aki bedobott a mély vízbe - és még idejében ki is húzott...

Forrás mélyéről felszálló buborék a gondolatok felszíni áramában...

...sötét árnyak kerülgették a békesség tisztásait...

Mának lenni...
- mit jelent?

Csak a mostnak élni, hiszen ez a "ma" véges, mindig, minden alkalommal. Folyton elmúlni, majd újjászületni, mint a Főnix. Folytonos változás, újabb és újabb lehetőség.
Része lenni a megfoghatatlan, de múló örökkévalónak. Ezer fokon égni, hiszen a "mában" minden pillanat, minden mozzanat egyszeri és megismételhetetlen, gyorsan múló illúzió. Mindig van tovább, de ma ez a tovább még a "holnap", megfoghatatlan, távoli, bizonytalan. És nem lehet valódi; elképzelt a "holnap", hiszen holnap nem jöhet, csak egy újabb "ma". Ahogy az elmúlt számtalan "ma" már csak "tegnap", s emlékeinkben sohasem ugyanolyan, mint "ma"-ként volt. Csak a "ma" bizonyos és csak addig, amíg benne érezzük magunkat, amíg át tudjuk élni a megismételhetetlen, vissza nem térő perceket...
A "ma" alkatrészeit...

by mickie

A Tücsökzene (Rajzok egy élet tájairól) című 1947-es versciklus 317. verse. Az egyik kedvencem.

A neved

Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se, -jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életemet
úgy édesíti, édes nevedet:
nevedet, édes, a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpítő közegeddé, nevedet,
mely körém gyujtja az emlékedet,
fűszerként csendít a nappalon át
s beillatosítja az éjszakát
s úgy tapad a számba, tüdőmbe, hogy
már majdnem te vagy, amit beszivok,
már majdnem te: minden lélegzetem:
veled itat és zsongat édesen:
édes neved betölti szívemet
s csak titka, te, vagy nála édesebb.

Ezt a rovatot folyamatosan frissítem majd, aktuális és korábbi "gyűjtésekkel". Többnyire szerzőnként lesznek a bejegyzések, ha adott műből szeretnétek idézetet, használjátok az oldal keresőjét, hátha. Lesznek nem kifejezeten komoly és elgondolkodtató, mint inkább vicces szövegrészek is, esetleg csak egy-egy kifejezés - minden, ami tetszett.

Tonio Kröger

Fáj nagyon érezni, mily csodálatosan játékos és gyötrelmes erők ébredeznek benned, és fáj tudni, hogy azok, akikhez a vágyad vezérel, derűs elérhetetlenségben állnak szemközt azokkal az erőkkel.

Boldogság az, ha az ember szeret, és holmi apró, fortélyos közeledésekkel lopja meg szerelme tárgyát.

És lábujjhegyen kerülgette az áldozati oltárt, melyen szerelmének színtiszta, szeplőtlen lángja lobogott, letérdelt előtte, és minden módon szította, élesztette a lángot, mivel hű akart maradni.

Semmi aktualitás, csak régóta foglalkoztat a téma.
Tavaly ősszel történt, hogy a híreket nézegetve a következő főcímre lettem figyelmes: "Turistabusz hajtott a Dunába". Megnéztem a cikket, amely fotóval prezentálta az eseményt: tényleg egy sárga busz volt a folyóban, csakhogy szándékosan hajtott bele és rendesen úszott a vizen! Budapest új "látványosságáról" volt ugyanis szó, a kétéltű városnéző buszról. Hogy micsoda?! Buszhajó? Hajóbusz? - Vízibusz, azt mondják. Egy biztos, nálam kiverte a biztosítékot!
Messzelátó objektívvel lestem napokig, hogy vajon feltűnik-e azon a Dunaszakaszon, ami épp látszik az erkélyről. És lőn: szeptember 18-án elindult az első járat; hajóhoz képest alacsony, kanárisárga, a vízben komótosan haladó gépjármű. Hamarosan közelebbről is megcsodálhattuk, amikor a Margit-hídon utaztunk át hugimmal - a felújítás miatt a fent említetthez hasonló tempóban. Az állam leesett, hogy ilyen létezik és lelkesen meséltük mindenkinek, hogy "élesben láttuk a vízbe menő buszt"!

Varró Dani verseire gimnáziumi magyartanárom hívta fel a figyelmemet. Akkortájt aki ismerte, mindenkinek a "bazdmegbocis" költő srác ugrott be a nevéről. Én azért ennél mélyebbre ástam, csodálattal vegyes érdeklődéssel olvastam a költeményeit - és teszem ezt a mai napig. Elképesztő, Dani milyen könnyedén fűzi rímbe a gondolatokat, legyen szó akár a hétköznapok leghétköznapibb történéseiről.

A Túl a Maszat-hegyen című verses mese(regény) 2003-as kiadású, a költő második könyve. A 2004-es könyvvásáron sikerült dedikáltatnom a saját példányomat, ezt azóta is büszkén mutogatom: "szeretettel Varró Dani bácsi". :) Ebben a kötetben jelent meg - természetesen a történetbe építve -  nagy kedvencem, a Szösz néne című vers. Ajánlom figyelmébe mindenkinek, akinek a csemetéje megrögzött szöszfóbiában szenved, vagy esetleg elkeseredett a "bezzeg a mai nyugdíjas nénik" bosszantó hangnemű megnyilvánulásai miatt.

A fényes bundájú, fekete macska lustán tápászkodott fel a fal tövéből. "Megjöttek végre!" - gondolta, és korgó gyomorral indult az ajtó felé. De csak a fehér autó és a család legifjabb tagja tűnt fel a kerítés túloldalán.
Második napja már, hogy gazdái elutaztak. Nélküle. Így az étel sem esett olyan jól, hiába kapta meg hamarosan a szokásos adagot. Ez így nem ugyanaz. És mi lesz az esti vakargatással, simogatással? Öreg porcikái rémesen sajogtak.
Pár falat után szomorúan nézett az üres szobába. A fiú közelebb jött, hogy megsimogassa, de keserves, kérdő nyávogás volt a válasz.
- Vidéken vannak. Még pár nap. Enned kell! - mondta neki kedvesen.
De a cica ehelyett inkább kisétált az ajtón. Egyre sötétebb lett, szürke fellegek gyülekeztek. A fűbe heveredett és figyelt. Az égen csak néhány halovány csillag pislákolt, a szél a fák leveleivel játszadozott. Valahol egy kutya nyüszített. Hirtelen ötlettől vezérelve a kerítéshez szaladt. A garázsból apró nesz hallatszott. Meglapult a falnál, majd pár pillanat múlva egérrel a szájában indult vissza a házhoz. Néhány hangos, figyelmeztető nyávogás és nyílt az ajtó.
- Itt vagy? Gyere be, egyél! - hívta a fiú.
A macska felkapta az egeret és közelebb hozta: "Tessék, itt van. A gazdié." - Vára-kozással nézett a fiúra.
- Mi van nálad? ...Egér! Te fogtad! Drága, öreg macskánk! Hát megmutattad, hogy még ilyet is tudsz!
Türelmetlen nyávogás.
De... a gazdi ettől még nem jön haza...

by mickie

Szombat délben az asztalnál egy kislány üldögél. Apa és anya már régen végeztek. Pinokkiós kanalát marokra fogva az ételt piszkálja és a hokedlin billeg. Amíg anya rá nem szól:
- Tessék rendesen ülni és enni végre! Mi már el is felejtettük az ebédet, de te még mindig itt ülsz!
Persze, a szokásos. A kislány nem szeret enni. Éhes sem szokott lenni. Olyan feleslegesen szertartásos ez az egész! Elrakni a játékokat, harangoznak, kezet mosni, meg is törölni, asztalhoz ülni - de csak rendesen, semmi láblóbálás! Aztán kanalazni. Nem is volna olyan fárasztó, de az ételt meg is kell rágni, sőt utána nem szabad elfelejteni lenyelni sem. És ez így megy falatról-falatra, bosszantó egyhangúságban. Pedig annyi más dolga lenne...
Na jó, néha előfordul, hogy szereti mondjuk a tésztát. Ha ilyen kedve van, kicsit gyorsabban végez. De ez most főzelék. Ami utána jön, az meg ennél is rosszabb: "csendespihenő" címén mehet aludni. Pedig ő ébren is tud pihenni és csendben lenni - néha.
Szóval, anya nem is sejti, hogy ezek a várható kilátások cseppet sem hatnak sürgetően. Ráér az alvás, most inkább ebédel még egy picit.

Aztán lassan-lassan csak kiürül az a tányér. A kislány megtörli a száját, lecsusszan a hokedliről és megköszöni az ebédet. Beszalad apához a szobába, jöjjön, aminek jönnie kell. Apa betakargatja a nagy kék pokróccal, és az ágy mellé tolja a széket, nehogy lepottyanjon. Majd kívülről behajtja az ajtót.
A konyhában beszélgetés, halk neszek. Odakinn egy falevél libben el az ablak előtt. A nyuszija fülét morzsolgatva nézelődik. Mit tegyen, ha egyszer nem álmos? Ez nem jön úgy parancsra. Ilynekor van idő mindenfélére gondolni...
Kisvártatva apa lép a szobába - lépteit hallva gyorsan becsukja a szemét és próbálja mozdulatlanul tartani. Apa közel jön és suttogva megkérdi:
- Alszol?
A kislány agya lázasan dolgozni kezd. Azt mégse mondhatja, hogy "nem", hiszen legalább fél órája lefeküdt, akkor kikapna. (Apa ezt nagyon szigorúan veszi.) Múlt héten volt egy hasonló eset. Akkor azt válaszolta: -Igen! - Erre kikapott. Hogy aki alszik, az nem mondja, hogy: - Alszol? - Igen! - De akkor mit mondjon? Mi a helyes válasz? Nem szereti az olyan rejtvényeket, amihez még kicsi és nem érti. Itt valami nagy titoknak kell lennie!

Ezek a gondolatok annyira elterelik a figyelmét, hogy nem válaszol, mire apa elégedetten visszamegy a konyhába. A kislány szeme tágra nyílik. Megvan, kitaláltam! Ezután nem fogtok ki rajtam! Nincs több büntetés, pedig nem is alszom!
Széles mosollyal húzza közelebb a szürke nyuszit, és néhány perc múlva boldog álomba szenderül.

by mickie

Cikk a Tudásbázisba (Keverék Kutya.hu).

Kutya-macska barátság
(szerző: mickie; 2010. március 30.)

Mondhatni, örök kérdés: vajon létezik, létezhet-e baráti kapcsolat a négylábúak között? Első nekifutásra talán azt mondhatnánk, dehogy! Elég, ha csak eszünkbe jut egy-egy köznyelvi szófordulat: „úgy élnek, mint a kutya meg a macska” (állandóan veszekednek, nem értik meg egymást), „úgy szereti, mint kutya a macskát” (haragszik rá); esetleg felrémlik a jó öreg magyar rajzfilm, melyben Frakk és a házimacskák előszeretettel törnek borsot egymás orra alá.

Érdekességek a kutyák szaglásáról, a Keverék Kutya Tudásbázisába.

Szimat
(szerző: mickie; 2010. március 20.)

Egy nedves kutyaorr közeli látványa, amikor a gazdi legszebb álmából riad fel, nos, nem tartozik feltétlenül a legnemesebbnek vélt testrészek közé, mégis, legyen bár hosszúkás vagy lapos, markáns vonalú vagy finom metszésű, négylábú barátaink egyik legfejlettebb és leghasznosabb érzékszervéről van szó. A farkas ősök ragadozó életmódját segítő, kiváló szaglás minden kutyafajta sajátja, a környezet feltérképezésében elsődleges fontosságú. Valahogy úgy kell elképzelni, hogy amíg mi a látványra hagyatkozva képeket rögzítünk, a kutyák „lefényképezik” a különböző szagokat, amelyeket aztán nemcsak újra felismernek, de hibátlanul el is különítenek egymástól. Valójában az orrukkal veszik „szemügyre” a világot. Természetesen, fajtánként eltérő a szaglószerv fejlettsége, a kopók például kifejezetten szimatmesternek számítanak, és nem marad el tőlük a német juhászok érzékelése sem, szemben például a mopsz fajtáéval.

Az alábbi iromány a Noé Állatotthonról szóló cikksorozat részeként jelent meg az alapítvány honlapján.

Hogy miért a Noé?
(szerző: mickie; 2010. március 17.)

A Noé Állatotthonnal 2008 szeptemberében kerültünk először kapcsolatba. Kiscicát szerettünk volna örökbe fogadni, így jutottunk el a Noé honlapjára. A színvonalasan szerkesztett oldalon minden bentlakónak saját felület jut. Itt találtunk rá az akkor még kis kócos cicóra, Zserbóra. Telefonon érdeklődtünk az örökbefogadási tudnivalókról – az alapítvány önkéntesei készséggel eligazítottak bennünket, egyeztettünk az időpontról, még térképet is küldtek e-mailen, hogy könnyebben odataláljunk. Nagyjából itt vált világossá számunkra, hogy Óbudáról a város másik szegletébe szeretnénk eljutni, de ez nem jelentett akadályt.