Szombat délben az asztalnál egy kislány üldögél. Apa és anya már régen végeztek. Pinokkiós kanalát marokra fogva az ételt piszkálja és a hokedlin billeg. Amíg anya rá nem szól:
- Tessék rendesen ülni és enni végre! Mi már el is felejtettük az ebédet, de te még mindig itt ülsz!
Persze, a szokásos. A kislány nem szeret enni. Éhes sem szokott lenni. Olyan feleslegesen szertartásos ez az egész! Elrakni a játékokat, harangoznak, kezet mosni, meg is törölni, asztalhoz ülni - de csak rendesen, semmi láblóbálás! Aztán kanalazni. Nem is volna olyan fárasztó, de az ételt meg is kell rágni, sőt utána nem szabad elfelejteni lenyelni sem. És ez így megy falatról-falatra, bosszantó egyhangúságban. Pedig annyi más dolga lenne...
Na jó, néha előfordul, hogy szereti mondjuk a tésztát. Ha ilyen kedve van, kicsit gyorsabban végez. De ez most főzelék. Ami utána jön, az meg ennél is rosszabb: "csendespihenő" címén mehet aludni. Pedig ő ébren is tud pihenni és csendben lenni - néha.
Szóval, anya nem is sejti, hogy ezek a várható kilátások cseppet sem hatnak sürgetően. Ráér az alvás, most inkább ebédel még egy picit.

Aztán lassan-lassan csak kiürül az a tányér. A kislány megtörli a száját, lecsusszan a hokedliről és megköszöni az ebédet. Beszalad apához a szobába, jöjjön, aminek jönnie kell. Apa betakargatja a nagy kék pokróccal, és az ágy mellé tolja a széket, nehogy lepottyanjon. Majd kívülről behajtja az ajtót.
A konyhában beszélgetés, halk neszek. Odakinn egy falevél libben el az ablak előtt. A nyuszija fülét morzsolgatva nézelődik. Mit tegyen, ha egyszer nem álmos? Ez nem jön úgy parancsra. Ilynekor van idő mindenfélére gondolni...
Kisvártatva apa lép a szobába - lépteit hallva gyorsan becsukja a szemét és próbálja mozdulatlanul tartani. Apa közel jön és suttogva megkérdi:
- Alszol?
A kislány agya lázasan dolgozni kezd. Azt mégse mondhatja, hogy "nem", hiszen legalább fél órája lefeküdt, akkor kikapna. (Apa ezt nagyon szigorúan veszi.) Múlt héten volt egy hasonló eset. Akkor azt válaszolta: -Igen! - Erre kikapott. Hogy aki alszik, az nem mondja, hogy: - Alszol? - Igen! - De akkor mit mondjon? Mi a helyes válasz? Nem szereti az olyan rejtvényeket, amihez még kicsi és nem érti. Itt valami nagy titoknak kell lennie!

Ezek a gondolatok annyira elterelik a figyelmét, hogy nem válaszol, mire apa elégedetten visszamegy a konyhába. A kislány szeme tágra nyílik. Megvan, kitaláltam! Ezután nem fogtok ki rajtam! Nincs több büntetés, pedig nem is alszom!
Széles mosollyal húzza közelebb a szürke nyuszit, és néhány perc múlva boldog álomba szenderül.

by mickie

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.