2010.05.23. 23:22
Stephen King idézetek
Ezt a rovatot folyamatosan frissítem majd, aktuális és korábbi "gyűjtésekkel". Többnyire szerzőnként lesznek a bejegyzések, ha adott műből szeretnétek idézetet, használjátok az oldal keresőjét, hátha. Lesznek nem kifejezeten komoly és elgondolkodtató, mint inkább vicces szövegrészek is, esetleg csak egy-egy kifejezés - minden, ami tetszett.
Állattemető
...-nek, aki bedobott a mély vízbe - és még idejében ki is húzott...
Forrás mélyéről felszálló buborék a gondolatok felszíni áramában...
...sötét árnyak kerülgették a békesség tisztásait...
...nehogy az önzés gyémántját fedezze fel a tudatalatti fekete bársonyán...
...és megfagy a vér konkrétan az ereimben...
Tudatalatti kövület a józan ész szilárd rétege alatt...
...a mélyben, ott, ahol a dolgok igazán eldőlnek, nem létezik semmilyen igazi közösség; minden lélek végső soron magányos, józan elemzéssel nem fejthető meg...
...a parányi zafírkő, amely lustán villódzva hűvös kék sugaragkat lövellt...
...sötéten izzó, merev pillantás...
...a logika árjával szemben úsznak homokba dugott fejjel...
A ragyogás
A magány önmagában is kártékony lehet.
Az emlékezetet elhomályosította a harag köde...
De a félelem megült a szívében, mélyen és iszonyatosan, összekapcsolódott azzal a kibetűzhetetlen szóval, amelyet a lelke tükrében látott.
...megérezte, hogy a veszély visszahúzódott, de tudta, hogy soha nem múlik el egészen...
A képzelet mintha önálló életre kelt volna a tiszta levegőben, átszakítva az ésszerűség korlátját.
De mert ijesztő volt, mindig gyorsan megfeledkeztek róla.
...elszakította pillantását a mélységtől...
Az utolsó pillanatban, valami belső ösztön sugallatára, letompította a gondolat nyers erejét...
...az erős érzéstől megkövült...
Erős, meleg hullámokban hozta vissza (...) emlékét...
...férfiasan visszafojtva...
A harag áramköre rövidre záródott.
Nem egyszerűen nagy, ijesztően nagy volt.
...mintha valami sötétséget hozott volna magával, ott volt eldugva a háta mögött...
...lényének egy része felállt és szaladt a kitölcséresedő sötétségbe...
...testének sötét üregeibe álomszerű rémület lebegett be...
...aerodinamikusan bizonytalan...
A sötétséget kavargó fehérség szaggatta szét.
...az ezüstös foncsor legmélyén felirat jelent meg zöld tűzben...
...kemény fehér fény...
...mintha az egész éjszaka csendes és titkos életre kelt volna... a szél megint elült, és az árnyak mozdulatlanná váltak...
Együtt, a sötétségben, az álom felé lebegve...
...mosolygó gondolat...
Követte a mélyebb álomba, ahol a gondolat megszűnik...
...kábult iszonyat ült az arcán...
Az ajka mögött ott feszült a sikoltás.
...úgy járt, mint amikor valaki felfedezi az igazságot egy közhelyben: elállt a lélegzete.
...a világmindenség mégsincs olyan jól elrendezve, mint ahogy neki mondták...
Vonzódsz a csendes, a józan, a befelé forduló dolgokhoz...
...mintha hirtelen parányi szikrává zsugorodott volna benne az életerő...
A szó visszhangra talált agyának egy hosszú és néma, csupa tükör folyosójában - csakhogy ezekbe a tükrökbe az emberek ritkán néznek bele.
A kérdések néha csak felesleges bajjal járnak.
...megbabonázta halálos ragyogása...
...hirtelen meglepte a villanásszerű megértés, ami a legjobban megrémítette...
...minden rosszból, ami valaha megtörtént itt, kicsi darabkák hevernek szétszórva...
...elveszett a maga alkotta világban...
...szinte természetfelettien gyönyörű volt az ősz...
...a nap két fűrészfogú orom között függött...
...a lejtők... kábító sebességgel zuhantak a mélybe...
...a szél sóhajtott a fák között...
...mi oson éhesen az árnyak között, figyel és szagolja a szellőt...
...ragyogó kék délutáni ködben...
...a levelek kavarogtak, céltalan kis halmokba gyűltek a pázsiton...
A csend... elfojtott mindent, a kintről beszűrődő délutáni szél halk lüktetését kivéve.
...ma reggel olyan tökéletes csend és béke ölelte körül...
...a biztonságérzet fojtotta el benne az alkotás vágyát...
...a csillagok ragyogó, fürkész pillantásának fényében...
...a szél süvöltő, személytelen lármájában...
Furcsa bizonyosság kezdett növekedni benne.
Hinni akarta - kétségbeesetten hinni akarta, hogy valóban..., de nem merte megkockáztatni.
Valami átsuhant az agyán, felvillant, mint egy meteor, túl gyorsan, túl ragyogóan, képtelen volt elkapni és megérteni.
Ugyanaz a könny, ami gyógyít, sebezhet és büntethet is.
A maga teljességében ismerte fel ezt az igazságot, és fájdalmat sem érzett.
...tűzcsengők csilingeltek...
A világ... nem törődik velünk.
...mondjunk igazat, és takarítsunk meg egy hazugságot...
...olyan volt, mint egy gyors, ragyogó napfelkelte...
A véglegesség érzése, az az érzés, hogy a dolgok megváltoztathatatlanok...
...szétforgácsolódott sötétség...
...belekapaszkodott türelme utolsó foszlányaiba, hogy a hangja normális maradjon...
Jó szorosan belekapaszkodott a valóság szálaiba.
Ahányszor csak eszébe jutott, megdermesztette az emlék hatalmával...
...sötét volt benne...
A harag szürke, sértett hullámokban emelkedett fel a torkában.
...a szeme sötét és lélektelen...
...lángoló fáklya az éjszaka dübörgő torkában...
...a levegő reszketett körülötte...
...fokozatosan elhalkultak a hangok, mintha lassan visszacsúsztak volna az idő hosszú folyosóján...
...saját fülében hallotta a sikoltó rémületet,... elveszett a gondolat és az akarat... menekült ki a semmibe, a nemlétezésbe és elporladt.
A tudatos és a tudatalatti egyetlen döbbenetes pillanatig összeolvadt a megértésben.
A hang a fejében szólt, olyan mélyen a fejében, olyan közel, hogy akár a saját gondolatának is vélhette volna.
...árnyéktócsákban gubbasztottak...
...néhány pillanatig csak elmosódottan, tompán észlelte a külvilágot, mintha habos gáz borítana mindent...
Távoli fájdalommal kiáltott fel...
Küszködött, a sötétség és a folyosók megremegtek.
A szívébe jeges rémület markolt.
Mögötte annak a valaminek a haragja széttörte a normalitás reszketeg illúzióját.
...úgy halványodtak el a pillantása alatt, mint a régi fényképek, aztán eltűntek...
Lágy, szürke színek hullámzottak át rajta...
...agyában néma fények robbantak...
...késleltetett reakció...
...szinte megfulladt a fájdalom árjában, ami végigömlött rajta...
...az iszonyat szétáramlott az ereiben, és elkábította...
Az őrület elleni érvek puha pukkanással szétpattantak, egyik réteg a másik után.
Éjfekete rémület sepert át rajta.
Mintha valaki pszichikai puskát szorított volna a halántékához, és belelőtt volna egy 45-ös kaliberű sikoltást.
...a pánik ide-oda cikázott és kaparászott a homloka mögött...
...ijedtségét és melepetését felülmúlta a döbbenet...
A kíváncsiság úgy kapaszkodott az agyába, mint a horog.
A diadal végigömlött az arcán...
...legtisztábban a sürgetést érezte meg, az azonnaliság érzését...
...a hízelgés olajozza meg a világ kerekeit...
Agyát lassan elborította a harag vörös felhője.
...szeme olyan lett, mint egy forró üveggolyó...
Úgy érezte, hogy a szíve felcsúszik a torkába, és jeges gombóccá válik.
A kép mintha egyenesen ráugrott volna...
...a harag lassan parázslani kezdett a szíve körül...
Olyan, mintha azért nem tudnék emlékezni rá, mert olyan rossz, hogy nem akarok rá emlékezni.
...a főnix hamuvá ég, mielőtt újjászületik...
Magába fogadta... egy nehéz, kétségbeejtő élethelyzetben...
Az ártatlanság átadja helyét a tapasztalatnak...
Téves érzékelésen alapuló látomás...
...fantáziaképei jóval mélyebbek, mint a megszokottak...
Minden eltűnt, ragadós masszává olvadt, mint egy csomó elázott papír: az emlék olvashatatlanná vált.
...húszlépésnyi távolságra a fény és az árnyék egységes képpé olvad...
...úgy érezte, mintha hideg ujj érintené meg a szívét...
...a kíváncsiság olyan erősen viszketett benne, mintha csalán marta volna meg...
...egy csatahajóra emlékeztető nő...
Megkockáztat egy újabb lidérces álmot.
Ezüstszeme volt, cseppet sem emberi.
A szó szárazon és meztelenül bukott ki kiszáradt száján.
Az ígéret arra való, hogy megszegjék,... hogy széthasogassák, szétverjék, szétkalapálják.
A szeme szappanos ablakhoz hasonlított.
...olyan volt, mint egy ökölcsapás a szíve alá...
...tehetetlen véglegességgel tudta...
...nézte, hogy árad szét a megkönnyebbülés az arcukon...
...az emberek érzéseinek maradványai...
Bensejében kialakult a hideg bizonyosság.
Úgy érezte mintha a gondolat kívülről jött volna.
...nem hagyta el hang a száját, befelé sikoltott. A sikoly úgy zuhant le bensője sötétségébe, mint kő a kútba, lejjebb, egyre lejjebb.
...a szemükben kegyetlen, tűhegyes fények villognak...
Fülsiketítő sikolyok törtek fel a torkán, messze túl az emberi hallás határán.
Az arcán óvatos, döbbent kifejezés jelent meg.
...alatta forrón, elevenen bugyborékol a félelem...
...a petyhüdt, üres kifejezés az arcán lassan feltöredezett, mint valami vastag jégtakaró...
Szólj hozzá!
Címkék: idézetek stephen king
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.