Cikk a Tudásbázisba (Keverék Kutya.hu).

Kutya-macska barátság
(szerző: mickie; 2010. március 30.)

Mondhatni, örök kérdés: vajon létezik, létezhet-e baráti kapcsolat a négylábúak között? Első nekifutásra talán azt mondhatnánk, dehogy! Elég, ha csak eszünkbe jut egy-egy köznyelvi szófordulat: „úgy élnek, mint a kutya meg a macska” (állandóan veszekednek, nem értik meg egymást), „úgy szereti, mint kutya a macskát” (haragszik rá); esetleg felrémlik a jó öreg magyar rajzfilm, melyben Frakk és a házimacskák előszeretettel törnek borsot egymás orra alá.

Eredetmagyarázó mesék is alátámasztják az alapvetően nem felhőtlen viszonyt kedvenceink között. Az egyik változat szerint réges-régen a kutya a macskára bízta nemeslevelét, hogy őrizze azt, amíg ő távol van. A bársonytalpú azonban nem volt elég gondos, az egerek szétrágták az okmányt. Azóta haragszik a kutya a macskára (utóbbi pedig az egerekre, természetesen). A másik mese szerint a kutyák lakomájához tejfölre volt szükség, elküldték hát érte a cirmost. Őkelme hazafelé tartva szépen elnyalogatta a tejfölt, majd azt állította, nem kapott. „Ott látom a bajuszodon” helyzet állt elő, így az ebek felkergették a falánk cicust a fára, és teszik ezt előszeretettel azóta is. Kipling meséje, A magányosan sétáló macska a megszelídített vadállatok történetét mondja el, nem kifelejtve a kutya-macska ellentétet sem. Az eb ugyanis nem bocsátja meg a kandúr folytonos rátartiságát, kevélységét és örökké tartó „üldöztetést” ígér számára.

A tanulságos mendemondákon túl, nézzük a tényeket: egy esetleges barátság kialakulásához mi az, ami közös bennük? Először is, mindkét négylábúban él a vadászösztön, hiszen alapvetően húsevők, testfelépítésük és érzékeik is ennek megfelelően kifinomultak. Viselkedésük territoriális, vagyis szagjeleikkel igyekszenek megjelölni és ezáltal megvédeni az előzetesen birtokba vett területüket. Minkét állatfajnak megvan a veleszületett képessége, hogy nem-fajtárs állatokkal barátságos viszonyt alakítson ki. Ám a kisebb termetű, mozgékony, szőrös cicusok óvatosságukkal, menekülő ösztönükkel felébreszthetik a legjámborabb eb zsákmányszerző- és vadászösztönét is. A legtöbb esetben ilyenkor hosszabb-rövidebb fogócskára kerül sor, melynek eredményeképp egy fa alatt vidáman csaholó kutyára és ugyanazon fa egyik ágán egy fújó-prüszkölő, kevésbé lelkes bársonytalpúra találhatunk. Előbbi viselkedése tehát nem feltétlenül ellenséges, inkább játékos.

Más megközelítésből, végső soron mindkét állatot megszelídítettük. Bár, a mondás szerint „a kutyának gazdája van, a macskának szolgája”, mégis, megfelelő neveléssel, egy kis segítséggel jól összeszokhatnak kedvenceink. Kérdés csak az, hogy ki került előbb a házhoz.
A legideálisabb esetben a kutya- és macskakölyök együtt, egy helyen nő fel, így nem fogják fajilag megkülönböztetni egymást. Játékos, egymással incselkedő kapcsolat alakul ki, mintha testvérek lennének. Ha a kutya érkezett elsőnek, akkor sincs annyira nehéz dolgunk. Egy felnőtt eb bizonyosan könnyebben elfogad egy kölyökmacskát, mint egy felnőtt cirmos egy kutyakölyköt. Természetesen, idő kell ehhez is. A gyakorlatban fontos, hogy a fizikai érintkezés előtt először megszokják egymás látványát, majd nyugodt kedélyek között csökkenthetjük közöttük a távolságot. Lényeges momentum, hogy a kutyust ne érje negatív élmény a kis jöttmenttel kapcsolatban – pl. egy karmos mancsocska, amely az orrára koppint –, amikor vizsgálódó szagolgatásba kezd. Néhány hét alatt aztán megszokják egymást, a kutyus megérti, hogy a (másik) szőrgombóc is a családhoz tartozik. Bár a gazdi kegyeiért esetleg később is előfordulhatnak féltékenységi jelenetek a részéről.
Amennyiben felnőtt macskánk mellé szeretnénk egy kölyökkutyát, az már keményebb dió. A területéhez és kizárólagos figyelemhez szokott cirmos ugyanis nehezen fogadja el egy új állat jelenlétét, pláne, ha az még a nyugalom megzavarására kiválóan alkalmas törpe ebzet is. Cicánk néhány hétig biztosan vérig lesz sértve. A legjobb, amit tehetünk, hogy amennyire lehet, elkülönítjük a két állatot, hagyunk elég időt nekik az egymáshoz közeledésre és gondoskodunk a macska nyugodt, zavartalan pihenési lehetőségéről is. Az elsőszülött jogán a cica mindenképp a kutyus felett lesz a rangsorban, akkor is, ha méreteiket tekintve ez nem volna kézenfekvő. Ha az eb nem nyugszik ebbe bele, előfordulhatnak hatalmi villongások, egy-egy odakapás, arcon paskolás. Ilyen esetekben a kódolt ösztönök felülírják a tanult viselkedést, de nem jellemző, hogy a gazdi beavatkozására legyen szükség.

Lényeges még megemlíteni, hogy az ebek különbséget tesznek a saját portához, családhoz tartozó bársonytalpúak és más macskák között – míg az előbbiekhez a tanultak szerint barátságosan közelítenek, a szomszéd macskáját előszeretettel veszik üldözőbe, el- vagy megkergetik. Ez azt mutatja, hogy értelemszerűen nem a fajhoz, csak az adott egyed(ek)hez szocializálódtak.

Egy 2008-as ausztrál tanulmány megerősítette azt az elképzelést, miszerint minél korábban, még a szocializáció időszakában (macskáknál 6 hónapos, kutyáknál 1 éves korig) történik meg az első találkozás a négylábúak között, annál nagyobb eséllyel születik meg a barátság. A vizsgált egyedek között 66%-ban állapítottak meg kölcsönös barátságot, és mindössze 8-9%-uk mutatott agressziót a másik faj iránt. Érdekes az a tény is, hogy „a nőstény macskáknál nagyobb fokú agressziót vagy közönyt tapasztaltak a kutyák irányába, mint a kandúroknál”.

A gazdi iránymutató nevelése nélkül négylábúink alapvetően félreértik egymás jelzéseit, viselkedését, testbeszédét, mondhatni, „különböző nyelvet beszélnek”. Gondoljunk csak a kutyák barátságos üdvözlésére: farokcsóválás, fülhegyezés, a hetykén lógó nyelv mellett a fogak kivillantása – egy macskánál ez felér egy halálos fenyegetéssel! Ezeknek a különbségeknek a minél korábbi megismertetése miatt is tanácsos, hogy a szocializációs életkorban szoktassuk össze állatainkat.

Kutyaszemmel nézve a dolgot: érthetetlen, hogy a nyájas érdeklődésre miért egy morgó-prüszkölő, mosómedvefarkat eregető, furcsa testtartásba merevedett szőrlabda a válasz, de ha már szaladni kezdett, netalán még az orromra is koppintott a hegyes karmával, lássuk csak, utolérem-e. Az effajta próba mókának sem utolsó!

Macskaszemszögből viszont: ki ez a furaszagú idegen, aki kérés nélkül, ilyen arcátlanul személyes szféránkba hatol? Hát nem elég a szolgák féken tartása, most még ennek is meg kell tanítanunk a jómodort? És miért szalad még mindig utánunk, amikor egyértelműen jeleztük a nemtetszést???

És ha már egy fedél alatt élnek kedvenceink, be kell látnunk, hogy a macskák mottója: mindegy, mi rosszat tettél, intézd úgy, hogy azt higgyék, a kutya volt.

Végezetül egy elgondolkodtató mondat minden állatbarát számára: „Ahhoz, hogy reális képünk legyen arról, valójában milyen fontosak vagyunk, szükségünk van egy kutyára, amelyik imád és egy macskára, amelyik lenéz bennünket.”
(Dereke Bruce)

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetfuzet.blog.hu/api/trackback/id/tr332021693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása