Olyan üres minden legbelül
Nem üzen, csak a magány
Veled van, nem vagy hát egyedül
Megragad s a mélybe ránt

Érzed ahogy a szív gyengül,
Körülfon egy fagyos érintés
Egy hűvös mosoly csapdája vár
Fogoly lettél, gyermekül.

Lenézel, s nem leled szívedet,
Figyelsz, árnyék se moccan,
Egy gondolat gyúl, elsuhan,
De többé a szív se dobban

Dermedten állsz a csendben
Lelked tátongó űrben fuldokol
Érzed, nincs visszaút és ekkor
A fekete mélység rád borul.

Emlékek folyama gyűrűz fejed felett
Újra átélni – zúg a múlt
Beléd hasít a kínzó fájdalom
Szíved lüktet – tán újra gyúl
De a lélek börtönében
Csak jég csikordul válaszul.

by mickie

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.