Egyik kedvencem Lázár Ervintől (1936-2006); 1988-ban írta, majd az 1990-es Franka cirkusz című hangjáték-kötetben jelent meg. Évekkel ezelőtt kaptam kölcsön a könyvet, amiből sok-sok idézet és ez a történet landolt a jegyzetfüzetemben.
Egy család életébe csöppenünk bele, ahol a szülők a tények tagadásával, a felesleges magyarázatok gyártásával drámaian próbálják megvédeni életük törékeny biztonságát. Csakhogy, mindez nem rajtuk múlik... Elég hosszú lesz, de érdemes végigolvasni!

Szereplők: Anya, Apa, Sanyi, Misi, Ferkó

A háttérben dübörgő kemény rock.

APA. Őrültség, felelőtlenség, ha egyáltalán kíváncsi vagy a véleményemre, megmondhatom... ostobaság... nem tudok mást mondani.
SANYI. Mondj, amit akarsz, én akkor is megcsinálom.
APA. Megőrülök ettől az örökös üvöltéstől... Ferkó! Csukd be azt az ajtót! Ajtó becsukódik, zene elhalkul. Anyádnak ne szólj, legalább őt kíméld meg a fölösleges izgalmaktól.
SANYI. Neked is csak azért szóltam, hogy valaki tudja.
APA. Ha már a gyerekedet nem szánod. Mi lesz a gyerekeddel, ha valami baj ér?
SANYI. Éppen a gyerekem miatt... Hogy majd a szemébe tudjak nézni. Vagy ha másképpen alakul, hát büszkén gondolhasson rám.
APA. Ahogy te rám nem gondolhatsz.
SANYI. Ugyan, Apa! Senki sem tesz neked szemrehányást. Ti megszenvedtetek mindenért. Tudom, hogy jót akartatok, nem tehettek róla, hogy így alakult... hogy ez engem most így nyom... hogy nem tudok tőle élni.
APA. Mi nyom? Mitől nem tudsz élni? Hát nincs jó állásod?
SANYI. De. Jó állásom van.
APA. Azzal foglalkozol, amit szeretsz.
SANYI. Azzal.
APA. A családod semmiben sem lát szükséget.
SANYI. Hagyd ezt, Apa! Mondd, te egy csöpp szorongást sem érzel? Te nem félsz?
APA. Mitől félnék?
SANYI. Hogy egyszer csak előjönnek a kőfal mögül.
APA. Nevetséges vagy: Kik? Miért?
SANYI. Éppen ez az, hogy nem tudom.
APA. Nem tudod, nem tudod. Ezt úgy mondja, hogy "nem tudod, hát nem tudod". Nem is érdekes. Egyszerűen betartjuk a rendelkezést. Azazhogy, még csak nem is rendelkezés. Íratlan szabály. Ami mindannyiunk érdekében született. És azért mindannyian betartjuk. Nem megyünk a kőfal közelébe, és kész. Nem telepítünk köréje erődöt, bizonyos távolságra nem vetünk olyan növényeket, amiben el lehet rejtőzni. Ennyi az egész... Nagyon könnyen lehet, hogy mindez a te érdekedben történik. A te jólétedért, a te biztonságodért.
SANYI. És az eltűnt emberek? A kifosztott magtárak? Az elrabolt lányok?
APA. Népmese. Túlfűtött fantázia. Emberemlékezet óta minden rendben folyik. Nem történt semmi. És a régiek meséi?! Nagyon ráértek, azért találtak ki mindenféle sületlenséget.
SANYI. És Amarilla?
APA. Na, már csak ezt hiányzott! Hányszor megbeszéltük ezt. Ferkó! Halkabban! Halkabban! Odamegy az ajtóhoz, kinyitja, belekönyörög a buhogó zenébe. Az Isten áldjon meg, légy tekintettel rám! Miszlikbe téped az idegeimet. Ferkó lehalkítja, ajtó be. Amarilla, már megint ez az Amarilla!
SANYI. Nekem néha úgy rémlik, emlékszem rá. Csak annyi, hogy a félhomályban vakító, szőke haj lobog, és valami dal, valami elnyújtott, szomorú dallam...
ANYA. Amarillának gyönyörű hangja volt.
SANYI. Anya, te itt vagy?
APA. Úgy van, csak mondd, csak amarillázz! Bolondítsd meg az amúgy is bolond fiadat! Be akar menni a kőfal mögé...
SANYI. Apa!
Apa. ...hogy megnézze, mi van ott. Hogy ott van-e Amarilla. A halálba üldözöd a saját gyerekedet.
ANYA. Jaj, Sanyikám, ne vedd komolyan! Tudod, hogy bolond vagyok. Amikor hármótokat megszültelek, és kiderült, hogy nem lehet több gyerekem, olyan égetően és reménytelenül kezdtem vágyakozni egy kislány után. Hogy szalagot köthessek a hajába, és megtaníthassam süteményt sütni. Akkor találtam ki Amarillát. Gyönyörű, szőke hajat találtam ki neki és szépséges szép hangot... jaj, olyan bolond vagyok... olyan szerencsétlen... belökték az ajtót, még most is a fülemben a zuhanása, ott állt három fegyveres, álarcban, olyan álarc volt rajtuk, mint a busókon, a lány jöjjön ide, apád előreugrott, hogy megvédje...
APA. Anya!
ANYA. ...de az elöl álló puskatussal mellbe vágta, Amarillát a karjánál fogva kiráncigálták, nem sírt, egy hangot sem hallatott, csak tágra nyílt szemmel, segélykérően nézett rám, olyan volt a szeme, minte egy sötét üreg...
APA. Anya, hagyd abba! Hallucinálsz!
SANYI. Azt mondtad, födeles hintón vitték, és egész a vashídig futottál utánuk, akkor rád lőttek, megálltál és hallottad...
ANYA. Igen, ahogy a lovak patája döng a vashídon.
APA. Nem vagytok normálisak... Agyonvágom ezt a kölyköt, széttöröm a rohadt magnóját!
ANYA. Nem tudok ettől megszabadulni. Pedig hidd el, kisfiam, úgy találtam ki az egészet - a sírás szélén -, egy szó sem igaz belőle.
MISI. Helló, Anya, helló, Apa, szia, Sanyi! Jól megadtuk a nyomoroncoknak! Sajnálhatod, Apa, hogy nem jöttél ki.
APA. Győztünk?
MISI. Három egyre. De ha egy ötöst kapnak, nem szólhatnak egy szót sem. A Simi úgy játszott, mint egy isten... Mi az, Anya, sírsz? Miért sírsz?
ANYA. Dehogy sírok. Eszem ágában sincs.
APA. Ki rúgta a gólokat?
MISI. Az elsőt a Rinya, azt láttad volna, Apa, kapásból, fordulásból a pipába, a fakezű Gancsó mozdulni se tudott rá... Sanyi, mi baja Anyának?
SANYI. Semmi.
APA. Semmi, semmi?! Az a baja, hogy a testvéred megbolondult.
SANYI. Nem tartozik ez Misire.
MISI. Mi? Mi történt? Na, mi a túró van veletek?! A zenére. Erre már megint rájött a hoppáré?
APA. Megyek és agyonvágom.
SANYI. Hagyd csak, mikor magnózzon, ha nem most.
MISI. Szóval, mi az ábra?
APA. A testvéred meg akarja nézni, hogy mi van a kőfal mögött.
MISI. Meg vagy huzatva!?
SANYI. Misikém, Apa csak viccel, nem kell neked ezzel az üggyel foglalkozni, felejtsd el, hogy hallottál róla! Járjál csak meccsre, nézd a Rinya kapáslövéseit meg a fakezű Gancsót!
MISI. Ne hülyéskedj, odamenni annyi, mintha kipurcantanád magad! Kikészítenek, mint a pinty.
SANYI. Honnan tudod?
MISI. Honnan? Apa, mondd már meg neki, hogy ne hülyüljön! Mindenki tudja, hogy mi van.
SANYI. Vagyis hogy senki se tudja.
ANYA. Beszélj vele, Misikém, ne engedd!
SANYI. Elegem van belőletek! Én odamegyek, és mindent megtudok. Azt is, hogy mi van Amarillával.
MISI. Kivel? Hallod, Anya! Amarillával! Ez tényleg bedilizett.
ANYA. Értsd már meg, kisfiam, hogy Amarilla nem létezik. Sohasem létezett.
SANYI. Én hallottam őt énekelni.
MISI. Nem érted, mit mond Anya?! Nem létezik!
SANYI. Akkor most ki fog derülni, hogy nem létezik.
MISI. Tényleg, Apa, kik ezek ott a kőfal mögött?
APA. Teljesen mindegy. Békén hagynak bennünket, ez az egy a fontos.
MISI. Lehet, hogy már réges-rég nincs is ott senki?
ANYA. Nem kell ezzel foglalkozni, kisfiam. Nekünk édesmindegy, vannak-e, nincsenek-e. Mi éljük a magunk életét, és kész.
APA. Fölneveljük a gyerekeinket, tesszük a dolgunkat. Ez tartozik ránk, más nem.
MISI. Lehet, hogy már csupa vén hapsi van ott egy rakáson, és rettegnek, hogy mi lesz, ha már nem rettegnek tőlük az emberek.
APA. Misi!
MISI. Tudod mit, Sanyi! Elmegyek veled. Én is látni akarom a sok vén hapsit.
ANYA. Vén hapsit!? Te szerencsétlen! Apa, beszélj velük. Parancsolj rájuk!
MISI. Felnőttek vagyunk, nem?!
ANYA. Rossz, szófogadatlan kölykök vagytok! ...Ferkó! Legyen már egy kis szünet! Egy kis csöndet akarok! Nagyon halkan. Egy kis csöndet.
FERKÓ. De nagyon odavagytok ma. Kikapcsolja a magnót, átjön a másik szobából. Úgyis át kell mennem a Csiszihez. Élvezhetitek a Ferkó nélküli lét örömeit... Mi van? Kitört a világháború? Anya, mi történt?
ANYA. Semmi, kisfiam, menj szépen a Csiszihez.
FERKÓ. Valami családi dráma?
SANYI. Értsd meg, öcsikém, hogy nem történt semmi különös. Legjobb, ha most szépen elmész a dolgodra. A viszontlátásra.
FERKÓ. Hö! De titokzatos vagy. Mint a dalai láma. Hát, akkor hejhó! Kimegy.
ANYA. Ferkó, ne maradj soká, késő van!
FERKÓ. kintről. Hejhó!
APA. Na végre, egy kis csönd.
SANYI. Sajnálom, Apa, hogy elmondtam. Most már látom, hogy hiba volt. Nem kellett volna szólni senkinek.
APA. Dehogy volt hiba. Így legalább le tudtunk beszélni.
SANYI. Tévedsz, Apa, nem tudtatok. Indulok. Isten veletek.
APA. Anya! Miért nem szólsz?
ANYA. Én ezt tudtam. Mindig is tudtam.
MISI. Csak nem képzeled, hogy egyedül mész! Anya, rá se rántsatok, rögtön jövünk. Föl a fej!
APA. De Misi!
ANYA. Hagyjad őket.

Tücsökciripelés, éjszaka.

MISI. Ezek tücskök?
SANYI. Azok.
MISI. Nem tudom, mi élvezetük telik ebben a prüttyögésben.

Csend, tücsökszó.

MISI. Vigyázz, valaki jön.
SANYI. Feküdj!

Csend, tücsök.

SANYI. Hallucinálsz, öreg! Gyerünk tovább!
MISI. Nem jobb volna a kukoricásban menni?
SANYI. Szúr is, zörög is, meg még messze is vagyunk.
MISI. A vashídon át megyünk?
SANYI. Tudsz jobbat?
MISI. Az igaz. Másfelé nem lehet... Szerintem azért építettek vashidat, mert még egy macska alatt is döng. Nem?
SANYI. Majd egy macskánál is óvatosabban megyünk át rajta.
MISI. Aha... A Dudus lelazsálta a meccset. Nem csinált semmit. Valaki be is ordította neki: Dudus, milyen a meccs közelről? Csend, tücsök. Na és ha nem vénemberek? Lőhetnek is, nem? Valaki azt mondta, lézerrel lőnek.
SANYI. Misikém, nyugodtan visszamehetsz. Nekem csak örömet okoznál vele.
MISI. Ne dumálj annyit! Nem megyek vissza!
SANYI. Jó, de akkor te ne dumálj annyit.
MISI. Itt a híd.
SANYI. Oyan legyél, mint az árnyék.

Halljuk a fémlemez jellegzetes halk neszeit, ahogy átmennek rajta.

MISI. Kutya legyek, ha ezt valaki meghallotta.
SANYI. Hasaljunk az árokba! Mindjárt előbukkan a hold. Megvárjuk, amíg újra elbújik a felhők mögé.
MISI. Klasszul jöttünk, nem?
SANYI. De... Húzd le a fejed!
MISI. Valaki jön.
SANYI. Már megint hallucinálsz.
MISI. Figyelj! Már a hídon van.

Meg-megdobbanó fémlemez zaja, aki most jön át, nem vigyáz annyira, mint Sanyi és Misi.

MISI. Nézd ezt a marhát! Ez Ferkó!
FERKÓ. súgva. Sanyi! Misi!
MISI. Itt vagyunk, te ló! Hasalj le!
FERKÓ. Megjöttem.
SANYI. Látom, a fene egye meg. Most mit csináljunk veled?
MISI. Azonnal menj haza!
FERKÓ. Nem megyek!
SANYI. Csönd! Hallod? Halljátok?

A tücsökciripelés mögött, alig hallhatóan egy női hang, elnyújtott, szomorú dallam.

MISI. Nem hallok semmit.
FERKÓ. Csak a tücskök.

A hang még egy darabig szól, aztán elhal.

SANYI. Ha elbújik a hold, indulunk.
FERKÓ. Ott a fal, látom a falat!
SANYI. Csönd! ...Gyerünk. Mint az árnyék... kúszás!
MISI. Mi a fene ez, hogy így zörög?
SANYI. Babszalma. Még nem nyűtték ki. Talán azért, hogy zörögjön. Állj! Hosszú csend. Ha újra elbújik a hold, felugrom a kőfalra. Világos? Amíg jelet nem adok, maradjatok itt mozdulatlanul. Bármi rendkívüli történik, meneküljetek. Értitek?
MISI. Értjük.

A csendben megint felhangzik az ének.

SANYI. Halljátok? Énekel.
MISI. Én nem hallok semmit.
FERKÓ. Én se.

A dallam elhallgat.

SANYI. Figyeljetek! Indulok. Rohanó léptek, a falon meg-megcsúszó láb.
FERKÓ. Fönt van!

Hosszú csönd.

MISI. Miért nem mozdul?
FERKÓ. Dehogynem mozdul! Oda nézz, fölült.
MISI. folytott hangon. Marha, mit csinálsz? Észrevesznek!
SANYI. különös, fájdalmas hangon nevet. Haha... gyertek... nincs itt semmi... Semmi sincs a kőfal mögött... semmi...
MISI. Várjál... add a kezed! Ő is fölugrik a falra. Tényleg! Nahát, ezt az átverést... emberek, nincs itt semmi!
SANYI. Ettől reszkettetek, marhák!...
FERKÓ. Én is föl akarok menni! Húzzatok föl! Hé... A hangzavart két lövés, majd két test tompa puffanása vágja ketté. Csend, tücsök.
FERKÓ. kétségbeesetten suttogva. Misi! Sanyi! Csend, tücsök. Sanyi! Misi! Csend, tücsökciripelés, majd az újabb suttogásra egy lövés, a golyó gellert kap a falon, Ferkó menekül, halljuk a babszalma zörgését, Ferkó liheg, pihen, és akkor újra megszólal a dallam. Ez Amarilla! Ordít. Amarilla! Eljövök érted, Amarilla! Lövések, Ferkó fut, döng alatta a vashíd. Futás közben lihegve. Megmentelek, Amarilla, ne félj! Közben állandóan szól a dallam, és a végén fölerősödik.

Vége

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.