(Mikulás-napra szántam ezt a kis írást, de december 9-ével már csak utóposzt lehet...)

Találkoztam ma az utcán egy öreg bácsival. Piros kabátja és fehér pomponos sapkája volt, hosszú fehér szakálla és kedves arca. Azt hittem útbaigazítást szeretne, mivel messziről látszott, hogy nem idevalósi. Megálltam hát egy szóra. Arra kért, üljek az ölébe és meséljek neki az álmaimról, hogy mondjam el, mit szeretnék.
Erre én azt mondtam neki:
– Hát, bácsi, én bizony nem ülök az ölébe! Van nekem egy Kedvesem, majd ő az ölébe vesz, vigyáz rám és teljesíti az álmaim.
A bácsi ezen nagyon meglepődött és kérdezte: vajon az én Kedvesemnek hosszabb-e a szakálla, mint az övé?
De a Kedvesemnek egészen rövid a szakálla. Erre megnyugodott, hogy akkor nem egy helyi konkurens vállalkozóról van szó.
– Hanem, hallgass ide! – mondta. – Ha ez a fiú az ölébe vesz és meghallgatja a kívánságod, akkor légy nagyon boldog, mert számodra egy réges-régi mese valóra vált. Biztos jó voltál egész évben!
Huncut mosoly suhant át az arcán.
Már éppen kezdtem volna magyarázni, hogy hát valójában az úgy volt... De nem várt tovább. Kezembe nyomott egy kis piros, arany szalagos csomagocskát – a szalag mellé vékony ágacskák voltak tűzve –, hunyorgott és széles zsákját vállára kanyarítva elsétált.
Csodálkozva néztem utána, ajándékát a kezemben szorongatva. Hirtelen eszembe jutott, ideje lesz hazasietni, hiszen december 6-a van, meg kell nézni az ablakban a csizmát, hátha járt már felénk is a Mikulás.

by mickie

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.