Ezt a rovatot folyamatosan frissítem majd, aktuális és korábbi "gyűjtésekkel". Többnyire szerzőnként lesznek a bejegyzések, ha adott műből szeretnétek idézetet, használjátok az oldal keresőjét, hátha. Lesznek nem kifejezeten komoly és elgondolkodtató, mint inkább vicces szövegrészek is, esetleg csak egy-egy kifejezés - minden, ami tetszett.


Művek megjelölése nélkül, csak úgy ömlesztve:

Természetesnek lenni a legnehezebb póz, amit az ember felvehet.

Ebben a világban csak két tragédia van. Az egyik, ha nem kapjuk meg, amit akarunk; a másik, ha megkapjuk.

Mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak.

A Művészet sokkal inkább fátyol, mintsem tükör.

Tökéletesnek lenni nagyon kellemetlen. Az asszonyok hibáinkért szeretnek bennünket.

Semmi sem gyógyítja jobban a lelket, mint az érzékek, és semmi sem gyógyítja inkább az érzékeket, mint a lélek.

Azok, akik bármilyen különbséget látnak test és lélek között, egyikkel sem rendelkeznek.

A kísértéstől egyféleképpen szabadulhatunk meg: ha megadjuk magunkat neki.

Az írek becsületes emberek, mert sosem mondanak jót egymásról.

Ha az ember szerelmes, többnyire azzal kezdi, hogy megcsalja önmagát, és többnyire azzal végzi, hogy másokat csal meg.

Mindig bocsáss meg az ellenségeidnek! Nincs, ami jobban dühítené őket.

Amikor fiatal voltam, azt hittem, hogy a pénz fontos az életben. Most, hogy már öreg vagyok, tudom, hogy így van.

Valami nem okvetlenül igaz, mert egy ember meghal érte.

A Művészet egyes-egyedül öntörvénye szerint fejlődik. Nem szimbóluma egyetlen kornak sem. A korok az ő szimbólumai.

Mindig a nők kérnek meg minket ,és nem mi a nőket.

Lelke olyan gyöngéd volt, mint a korai fehér lepkék, mint a keselyű árnyékától megrebbent ifjú gabona.

Az ember nem lehet elég óvatos ellenségeinek megválogatásában.

Tartsd életben lelked mélyén a szerelmet. Nélküle az élet olyan, mint egy kert napsugár nélkül, ahol a virágok halottak.

Ajkai tükrözték lelkének kegyetlenségét; ilyenkor arca ájult-vörössé vált, mintha tövises rózsa ázna a vérében, mintha vadul érezné, hogy szemének villáma férfiszívbe fúródott.

Csodálatos, amikor egy jóképű férfi szerelmes egy nő lelkébe, de nem kívánja meg a nőt. Tragédia, ha egy bájos nő érez hasonló módon egy férfi iránt.

A Művészet soha semmi mást nem fejez ki, csakis önmagát.

Az Élet sokkal inkább utánozza a Művészetet, mint a Művészet az Életet.

A lelki gondok megbeszélése a férjemmel - nos, olyasmi ez, mint egy szerelmi ügy megtárgyalása egy rinocérosszal.

Lelke karcsú, üreges nád, nem zendülhet magától.

A szobor a tökéletesség egyetlen pillanatát örökíti meg.

Ha a férjek olyan asszonyokat vennének feleségül, akiket megérdemelnek, nagyon rosszul járnának.

A cselekvés azok utolsó menedéke, akik nem tudnak álmodozni.

Az a férfi, aki házasodni akar, vagy tudjon mindent, vagy semmit.

Minden nő olyan lesz, mint az anyja: ez az ő tragédiája. A férfi sohasem lesz olyan: ez pedig az ő tragédiája.

Aki nem gondolkozik önállóan, egyáltalában nem gondolkozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetfuzet.blog.hu/api/trackback/id/tr552041152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása