Az alábbi cikket egy évekkel ezelőtti Super Shop magazin Életmód rovatából gyűjtöttem.
Igazi gyöngyszem!

Ülök a szobámban az ágyon. Elég korán lehet, mert még sötét van. Persze anya meg apa még alszik. Lemászni nem tudok, szomjas is vagyok, meg hiányoznak is. Régebben ilyenkor ordítottam, de már rájöttem, hogy nem kell annyira strapálni magam.

Félálmosan megkérdezik, hogy nem akarok-e még aludni véletlenül. "Nee-mö" mondom, hiszen a "mö"-nek is ott kell lennie. "M" magában nincs. Csak mö. Hát akkor: "Ne-mö". Legjobb tudásom szerint. Most mit kell ezen mosolyogni?

A "kéem, tesszék, köszömö" is borzasztó bonyolult. Először is a kéemnek semmi funkcióját nem látom. Ha nekem kell valami, akkor nyafizok, ami nagyon idegesítő lehet, mert látom, hogy fejvesztve próbálják meg kitalálni, mit akarok, s hogy hagyjam abba, rögtön oda is adják. A "kéem"-et viszont vagy meghallják, vagy nem, s nem is sietnek annyira. Valamire azonban már ők is rájöhettek, mert mostanában, ha kell nekem valami és nyafizok érte, anya egyáltalában nem azt próbálja kitalálni, hogy mi kell nekem, hanem nyugodtan leguggol hozzám és "kéem"-re tanít. Nem értem. Egyáltalában nem is érdekli, hogy mit akarok. Az neki csak másodlagos.

 Szóval lehet, hogy mégiscsak lesz valami szerepe ennek a "kéem"-nek. A "tesszék-köszömö"-t viszont még egyáltalán nem értem. "Odaadok" valamit apának és közben mondom, hogy "köszöm". Apa szerint ez nem jó. Azt kell mondani, hogy "tesszék", de ő, amikor elveszi (pont akkor, amikor én adom), mégis azt mondja, "köszömö". Hát akkor nekem az miért nem jó?! Ez megint valami olyan, amit neki szabad, nekem pedig nem?

Egyébként már mondatokat is tudok mondani. Ez volt az első: "Mama, Tata, Szabi auó me!" Nagyon körbepusziztak érte, meg is értették, de aztán mégse mentünk el mamáékhoz autóval. Mondok én már pedig mindent. Olyan jó lenne, ha figyelnének rám, és megértenének. Kiabálom például százszor is, hogy: "Zajol! Zajol! Zajol!" Aztán, mikor nem értik, próbálom magyarázni, hogy "Csiga! Csiga! Csiga". Akkor anya leül mellém, piszkosul koncentrál, majd elképedve hallgatom a magyarázatát. "Nem, kisfiam. Itt a szobában nincs csiga, és most nem tudunk kimenni az udvarra, hogy keressünk, mert esik az eső. A csiga pedig nem zajong. Nagyon szép csöndben megy, nem is lehet hallani." Hát ez jó! Ki a fene akar csigákat szedni az udvaron ebben a vacak időben? Azt pedig tudom, hogy nem zajong. Olyan csöndben megy, olyan lassan, hogy közben meg is tudom fogni. Belenyomom az ujjamat a puha, nyálkás testébe, a számba veszem és összeroppantom a házát. (Ezt csak titokban mondom, mert amúgy ezt nem szabad.) Próbálom megint kifejezni magam. Mutatok föl a szekrényre, hisz persze minden ott van, hogy ne érhessek el semmit, és kiabálom megint: "Zajol! Zajol! Zajol! Csiga!" Anya szerencsére nem ideges. Ha az, akkor ugyanis már nincs elég türelme ahhoz, hogy kitalálja, mit szeretnék. Most észreveszi, hogy a pici ujjam egy tollra mutat. Végre előveszi a füzetet, a tollat, és mosolyogva kérdezi: "Rajzoljunk csigát?" Én is ugrálok örömömben. Megfogom a tollat, anya a kezemet, és kezdjük. Előbb lassan, majd egyre gyorsabban kunkorítjuk a csigaházat, miközben mindketten hangosan ismételgetjük: "Csiga-csiga-csiga-zajol!"

Eljött az este. Anya azt találta ki, hogy amikor letesz az ágyba – azért, mert már aludnom kellene, de én mindig csak felállok, ugrálok, s néha az államat is beverem –, bejön, és olvas nekem. Eleinte nem nagyon érdekelt a dolog. Anya leült a rácsos ágy mellé a földre, lapozgatta a nagy képeskönyvet, míg én azzal szórakoztam, hogyan lehetne a csatot kiszedni a hajából, vagy a rácson át elérni a könyvet a kezemmel, vagy a lábammal kirúgni azt. Mindenesetre örültem, hogy anya ott volt, mindegy, hogy mit csinált. Egy-két nap elteltével azonban már direkt az olvasást vártam. Magam is mesélek a képekről, majd édes álomba merülve feltűnnek a torkos kismacik, a bátor királyfiak és a jóságos tündérek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.