A virágok tündére egy napon sorra látogatta alattvalóit. Megkérdezte tőlük: nincs-e panaszuk, kérésük; kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen játszadozik-e velük az esti szél, fölkeresik-e őket a pillangók.
A kényes kerti virágok sorra elmondták panaszaikat. A rózsa arra kérte a tündért: intézze úgy, hogy a viola illata ne legyen olyan fűszeres – mert irigy volt ez a kerti rózsa, irigyelte a viola édes illatát. Azt szerette volna, hogy az emberek csak az ő illatában gyönyörködjenek.
A virágok tündére jószívű volt, mint az egy tündérhez illik; megszidta hát az irigy rózsát, és megsimogatta a hallgatag, csöndes violát.
A százszorszép arra kérte a tündért, növesszen neki töviseket, hogy az emberek nehezebben tudják leszakítani. A liliom élesebb kardokat kért. Az estike meg azt szerette volna, ha ő nem este, hanem reggelenként nyílna, illatozna. A tündér zokon vette a virágokhoz csöppet sem illő sok kérést meg panaszt, rosszkedvűen távozott a kertből. Elhatározta, hogy egyhamar nem látogatja meg az elkényeztetett virágokat; s lehorgasztott fejjel ballagott hazafelé, az erdőbe. Így történt, hogy meglátta az út szélén, a porban virító pitypangot. Megállt előtte:

– Mondd, kedves pitypang, nincs valami kérésed, panaszod?
A pitypang csak ingatta sárga fejét, hogy nincs kérése, sem panasza.
– Nem kívánsz magadnak jó illatot? Esetleg tüskéket, hogy ne tudjanak leszakítani a gyerekek?
Nem, a pitypang nem kívánt semmit; mikor a tündér továbbment, mégis fölsóhajtott. Meghallotta a tündér a pitypang sóhaját, visszafordult:
– Talán mégis szeretnél kérni valamit, pitypang?
– Hiába minden, tündér, az én bánatomon te se tudsz segíteni – mondta a pitypang. – Messze földről kerültem ide, ebbe az országba. Meggyökereztem itt; tudom, hogy soha többé nem láthatom a hazámat. Ha eszembe jut a régi táj, mindig nagyon szomorú vagyok. Csak legalább a gyerekeim elmehetnének, de azoknak sincs szárnyuk!
Gondolkozott egy kicsit a tündér; s mert csodatévő, nagy hatalma volt, úgy intézte, hogy a pitypang bolyhos fiacskái, leánykái – a termés bóbiták – ezentúl apró szárnyakkal szülessenek. A bóbiták apró szárnyába belekap a szél, röpíti őket hegyen-völgyön át: így messzi földre elkerülnek. Ha jó szél fúj, a pitypan egyik-másik fia, lánya visszaröpülhet a rég elhagyott hazába is.

Tompa Mihály nyomán

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.