Antarktisz

Papír hóvidékén törékeny sorok.
Havas jégmezőn fulladó lábnyomok.

Megindul, megáll, indul újból a sor.
A szánokra fémszürke mennybolt hajol.

Az emlék kegyelmét a szív őrzi még.
A szem föl se rebben: fagyott kővidék.

Fagyott mondatok, hangjatűnt híradás.
A zászlót a Sarkon felállítja más.

Viták önmagával, szünetlen, szavak.
Ha most visszafordul, talán megmarad.

Ököl görcsbe sápad, s amit zár, tövis.
Tovább! nincs menekvés, ha délnek tör is.

Fehér test remeg föl: fehér só seben.
A csönd állig ér; hó, fagy érzéktelen.

Egy arc. Most megértette, nincs szánalom.
Le kell verni sátrát a jégtorlaszon.

S a száj. Kő-merev. Nem tud ordítani.
Szeleknek rivallnak le zord sípjai.

A szív is kihül. Szembe könny visszafagy.
De hírt, még ha pár sort is, itt írva hagy.

A szándék nemes volt utolsó napig.
Ha lát még: a végső magány partjait.

S nem olvad belül semmi, görcs nem lazul.
A nyugvót a jég őrzi romlatlanul.

Remény már lerontva, s mi rosszabb jöhet?
Idáig se hű eb, se társ nem követ.

Szobornéma, márványhideg megvetés.
A hó mellig ér. Mínusz ötven. – Kevés.

A kín így is ég. Csillapulhatna csak!
Ha feltépi mellén a zubbonyt: szabad.

A szív: szikla-szabdalta holdbéli táj.
A kín mozdulatlan. Mi fény volt, homály.

Körülvette mindenfelől végzete.
Veszített, habár senki nem győzte le.

Fehér csont fehérlik fehér arc mögött.
Madár nem kering itt a fekvő fölött.

Mikor kelnek életre holt szörnyei?
A nemlét fegyelmét a test fölveszi.

A zászlót az ormon felállítja más.
A Naplót bevégezte. Nincs folytatás.

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetfuzet.blog.hu/api/trackback/id/tr532238922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.