Egy kis gyermekirodalom húgocskám kedvéért. ;) Nagy kedvencem!

Olyan, mintha álomban járna az ember. Az ég tündérszoknyakék.
– Na gyere – mondta Tupakka –, megmutatom.
Végigmentünk egy rőzsekerítéssel szegett dombocskán, a kerítés mögött almafák és egy htalmas fehércseresnyefa. A fehércseresnyefán volt egy sárgarigófészek. Fehérre meszelt, kétszárnyú léckapu nyílt a rőzsekerítésben. Tupakka kinyitotta. A téglával átabotában kirakott, foghíjas járdán megindultunk egy jó vaskos, sárgára festett falú ház felé. A vastag falba épített erős ajtó barátságosan hívogatott, de Tupakka továbbterelt a gazdasági udvarra. Innen lehetett egy falépcsőn fölmenni a padlásra. Akkor hát a padláson lesz – gondoltam –, és kopogtam fölfelé Tupakka után.
Odafönn egy lelakatolt ajtó őrizte a vastag falú ház padlását, vele szemben az istálló tetőtere, dugig szénával. Vártam, hogy előhalássza buggyos nadrágja valamelyik rejtélyes zsebéből a tekintélyes lakatkulcsot. De nem, a szénapadlás felé terelt. Átböcölléztünk a süppedős szénatengeren. Az istálló homlokfalánál Tupakka szétkotorta a szénát.
Ott volt. Akkorka, mint egy gyalogszék, de amúgy igen tekintélyes. Fényes rézcsövek tekergőztek benne, izmos dugattyúk jártak föl-alá, kicsiny pörgettyűk, színes propellerek forogtak rajta, sisegtek a hajtószíjak, láncáttételek, lendkerekek. Helyre kis masina volt.
– Na, ez az – mondta Tupakka. – Ez a manógyár.
Már éppen kezdtem értetlenül nézni, amikor csessz-csessz, nyiköri-nyekeri, kinyílt a gépezet végén egy ajtócska – olyanforma, mint a kakukkos óráé –, és tömött aktatáskával a hóna altatt kisétált rajta egy vigyori manócska.
– Buff-buff. Huhu – mondta, és gyors léptekkel eltűnt egy rejtett szénaalagútban.
Azon tűnődtem, hogy most ez köszönt vagy ijesztgetett, amikor Tupakka újra megszólalt.
– Ez azért van, mert süt a nap.
– Mi van azért?
– Hogy vigyori.
– Mert ha nem süt?
– Akkor ajaj. Meg hajaj. Mert csendes esőben mélabús manócskák születnek, viharban mérgesek, szélben érdesek, zivatarban kotnyelesek, éjjel titokzatosak, holdvilágoson bölcsek, viharoson rosszmájúak, akkor meg, amikor a Rohadtsarok felől jön a rossz idő, rontó-bontók.
– És mi lesz velük?
– Mi lenne?! Szétszélednek a világban, odaszegődnek egy-egy emberhez és vigyorgatnak, mélabúznak, mérgelnek, érdelnek, kotnyeleznek, titokzálnak, bölcseznek, rosszmájúlnak, rontanak-bontanak. Minden embernek jut belőlük. Olyiknak nem is egy. Jaj annak, akinek három rontó-bontója van.
Ijedten tekergettem a nyakam.
– Nekem is van?
Tupakka göcögve nevetett.
– Éppen négy.
Gyorsan a hátam mögé néztem. Na, de oda aztán nézhettem. Mert tudtam, anélkül is, hogy Tupakka mondta volna, a manócskák, amint átmennek a szénaalagúton, láthatatlanok lesznek.
Forgott az agyam, mint a motolla. Jöttek sorra a mérgeim, az érdeim, a mélabúim, rontásaim-bontásaim. Hahó, de azért jókedvem is volt! S lehet, hogy bölcsen döntöttem néha-néha? Milyen manóim lehetnek?
Na, sebaj, gondoltam, megkérdezem Tupakkát. De akkor már se Tupakka, se manógyár. Egyedül álltam ott, térdig szénában. Visszakecmeregtem a lépcsőig, és kopp-kopp, lejöttem. S odalenn a földön nagy tanácstalanságomban elénekeltem:

Ballabáre misszibán
acan kamurró allabána
aszisz szenajja obbali
papája és mamája

Olyan, mintha álomban járna az ember. Az ég tündérszoknyakék.
Neked vajon milyen manód van?

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetfuzet.blog.hu/api/trackback/id/tr732107711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tune-chan 2010.06.25. 11:21:51

Hmm, jól van. :) Értem én. Szóval nekem valószínűleg van egy, minimum egy mélabús manóm. Ejnye. xD

mickie · http://cicufer.blog.hu 2010.06.25. 12:57:23

@Tune-chan: De lennie kell egy mosolygósnak is, csak azt sűrűn szabadságolod.