mickie 2010.05.28. 20:40

Hell's Kitchen

Szeretem a sorozatokat. Jópárat nézek is. Előfordul, hogy tömbösítve. Legutóbb a Hell's Kitchen, vagyis a Pokol Konyhája okozott nálam súlyos függőséget. Bár ez inkább reality show, mint hagyományos értelemben vett sorozat. Itthon a Viasaton látható. Kábeltévé híján szinkronos részt még nem láttam, de gyanítom, hogy sokat nem veszítettem ezzel - eredetiben viszont már sikerült végigizgulnom mind a 6 évadot. Június 1-től itt a következő széria első része! :)
Az úgy kezdődött, hogy láttam egy előzetest, Gordon Ramsay valami elképesztő hangnemben üvöltözött a konyhai személyzettel. Ezmiez? Egyre jobban érdekelt. Először egy Kitchen Nightmare US (nálunk a Konyha ördöge) epizódot néztem meg. Egy másik sorozat a FOX-on, amelyben bajba jutott amerikai éttermek szénáját próbálja rendbe tenni - a maga módján, a nyers és vérlázító fellépéstől sem visszariadva. Mondjuk, aki kibírja vele azt a pár napot, és még hallgat is a tanácsaira, annak fellendülhet az üzlet. Valamiért úgy érzem, hogy az egész undokság inkább csak showelem. Meghökkent, de el is gondolkoztat, ezért hatásos. Nem sokkal ezután megszereztem a komplett első amerikai Hell's Kitchen évadot (angol változata is van, ott csak az első szériát vezette Ramsay). Nagyjából másfél nap alatt megnéztem - egyszerűen nem bírtam abbahagyni. A fentebb említett show nyugdíjastábor ehhez képest! Odamegy a sok lelkes amatőr, esetleg tapasztaltabb executive séf, és pillanatok alatt olyan verbális pofonokban részesülnek, ami elfeledteti velük, hogy kinek volt gyerekszobája vagy hogy egyáltalán letett-e már szakmailag bármit is az asztalra. Show a javából, Gordon pedig óriási showman. Amikor dolgozik, ezer fokon ég és ezt elvárja a "beosztottaktól" is. Azt nem hiszem, hogy egyáltalán nem tiszteli a másik individuumot. Tiszteli, de a "fine dining" fogalmát még inkább. És aki ilyen felsőbb kulináris szinten szeretne helytállni nála, annak szüksége van nemcsak konyhai alapokra és kiváló ízlésre (palate), de minden lelki erejére is. Meg még arra a kis pluszra, amitől a sztárséfnél befutó lehet.

Hogy miről is van szó pontosan: szériától függően, 12, 15 ill. 16 versenyző - több-kevesebb vendéglátásban szerzett tapasztalattal - egy fedél alá költözik, hogy Gordon Ramsay-től tanuljon és az éttermi konyhájában dolgozzon. Minden rész végén kiesik egy szereplő, két, esetleg három jelölt közül - elsősorban a séf választása alapján. Az étterem komplett kiszolgálása a fő feladat, de emellett számtalan csapat- és egyéni verseny is tarkítja a műsort. A győztesek rendszerint házon kívül tölthetnek egy kis időd a konyhafőnökkel, a vesztesek pedig takaríthatnak és hozzávalókat pucoválhatnak órák hosszat. A showtime az étterem megnyitásakor kezdődik: jönnek a népek, 3 fogásos vacsorát rendelnek, amit a kék és a piros konyhában két csapat készít. A hangsúly a gyorsaságon, minőségen és összehangoltságon van. Előírás, hogy egy asztalnál ülőket egyszerre kell kiszolgálni - ez jelenthet akár 4 különböző ételt is, amelyeket a szakácsoknak együttműködve, egy időben kell elkészítenie. Itt aztán szem nem marad szárazon! Mindenki megkapja a magáét, ha a csapatot illetve a kiszolgálást hátráltatja. Ramsay figyelmét semmi sem kerüli el, ordít és gesztikulál, csapkod, hatalmas nyomás alatt tartva a versenyzőket. Annyira bele tudja lovallni magát egy-egy problémába, az ember csak néz, hogy nem kapott még agyvérzést? És persze, gond akad bőven, a kapkodás a minőség rovására megy, a kommunikáció hiánya az összehangoltságéra... De azért nemcsak elégedetlenkedik a séf, ha valamelyik étel jól sikerül, akkor hangosan szemközt dicséri a készítőjét, és amikor nem elégedetlenkedik épp, akkor lelkesíti, ösztönzi a résztvevőket. Összességében azért a vacsora-szervizek általában katasztrofálisra sikerülnek. ("Not good enough!")

Persze, ezt kívülről nézni mulatságos, de nem lennék egyik séf-aspiráns helyében sem! Ma játszottam a számítógépes játékkal - Chef Ramsay minden mozdulatomat a képernyő bal felső sarkából figyelte. Hát, először alaposan lehalkítottam, nehogy ordibálással kezdjük ezt a gyümölcsöző kapcsolatot... :P Alapanyagok előkészítése, megfelelő időzítéssel a serpenyőkbe dobálása, közben az étteremben az egy szál pincért az aszalokhoz irányítani - mindezt szélsebesen, mert elégedetlenkednek a drága vendégek. De közben, meg ne égjen a Wellington a sütőben...! És aztán ezt variálva, egyre több vendég, egyre több fogás és hozzávaló. Nos, nem mondom, hogy nem vágott ki párszor a konyhájából. Közölte, hogy innentől ne merjek itt bármihez hozzányúlni! Egyébként folyton elégedetlenkedett, de csak csöndesen, nem kiabálva, én meg a játék hevében nem átallottam szerényen visszapofázni. "Nem elég jó! - Nem-e?!" Úgyhogy a hangerőt is visszaállítottam nagy bátran normálra. "Donkey" is csak háromszor-négyszer voltam... Mondjuk, akkor tényleg gallyra ment mind a 4 tányér kaja. :P Oké, a napom mással sem telt, de 35 pálya teljesítésével megszereztem a Master Chef csillagot. :) A grafika egyébként nagyon tetszett, meg az egész éttermesdi és mindehhez jött Ramsay hangja és utánozhatatlan gesztusai. Egyetlen dolgot hiányoltam, mégpedig az étlapról: nem lehet Fully Mignont készíteni (Fillet Mignon, egyébként, de amikor néztem a sorozatot, valahogy nem állt rá a fülem erre.) :)

Írok majd külön bejegyzést az évadokról és Gordonról is, úgy is, mint "The continuation of Hell's Kitchen..."

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetfuzet.blog.hu/api/trackback/id/tr442038449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tune-chan 2010.05.29. 11:22:42

Ejnye. A számítógépes játékok függőséget okoznak, már nálad is. :P